Értékeink, küldetés

  • Cégünk AKKREDITÁLT FELNŐTTKÉPZÉSI INTÉZMÉNY. Tréningjeinket a Minőségirányítási Kézikönyvünkben rögzített folyamataink szerint szervezzük és dokumentáljuk. Képzéseinket a Szakképzési Hozzájárulás terhére el lehet számolni.

  • Számunkra értékes a szervezeti tanulás. A Tanuló Szervezet modelljét rendszeresen szem előtt tartjuk, és törekszünk a szervezetfejlesztés - vezetésfejlesztés - személyzetfejlesztés - humánerőforrás-menedzsment összefüggéseinek figyelembevételére.

  • Nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy szolgáltatásainkat megbízó cég egyedi szükségletei és igényei alapján nyújtsuk. Ezért alapos feltárással indítjuk a beavakozásainkat, és nem erőltetünk rá a szervezetekre, csoportokra és egyének semmi olyan megoldást, amely nem illeszkedik állapotukhoz és vágyaikhoz, céljaikhoz.

  • Gondolkodásunkra a rendszerszemlélet jellemző. A Megbízót, mint a környezetével egységben élő rendszert tekintjük kiindulási alapnak, amelynek egyensúlyát és belső dinamikáját figyelembe vesszük az adott feladat közös átgondolása, formálása és kivitelezése során.

  • Megbízóinkkal, partnereinkkel együttgondolkodó, együttműködő, odafigyelő, korrekt, bizalmi munkakapcsolatra törekszünk. Partnereinkkel a megbízó érdekében egyenrangú módon együtt dolgozunk a komplex projekteken.

  • Tiszteljük az autonómiát. Szerintünk minden hatás csak a résztvevõk beleegyezésével, önálló döntési képességük teljes tisztelete mellett váltható ki. Törekszünk azoknak a munkatársak a bevonására a megbízó szervezeténél, akik a legtöbbet tudnak arról, hogyan állnak elő a mutatószámok, hogyan működik valójában a szervezet és hogyan lehet egészének fejlődéséhez hozzájárulni.

  • Tudatosan figyelünk arra, hogy együttműködésünk és a tréningjeink során olyan biztonságos tárgyi és pszichés környezetet biztosítsunk a résztvevők számára, ahol fejlődni lehet és érdemes.

  • Munkáink során magas színvonalú teljesítést várunk el magunktól, amelyet kitűnő szakemberek team-munkában való közreműködésével kívánunk elérni. Hisszük, hogy ezt csak folyamatos tanulással, önfejlesztéssel és módszertani fejlesztéssel tudjuk fenntartani.

  • Elköteleződtünk tranzakcióanalitikus irányzat filozófiája és emberképe mellett, és fejlesztő munkánkban gyakran használjuk modelljeit és módszereit (én-állapot modell, szervezeti sorskönyv-elemzés, tranzakcióelemzés a kommunikációban, stb.)